Sziasztok! 

Valójában kissé fura ötlet tőlem, hogy blogot vezessek, akik jobban ismernek azok most ájulásig nevetnék magukat. Ám a világ és a benne élő emberek napról-napra változna, így én is! Ennek a változásnak az egyik eredménye maga a blog. Túl nagy terveim nincsenek vele, egyszerűen rájöttem hogy jó dolog kiírni, kibeszélni magunkból a a dolgokat. Sokat segít a világ pozitív szemléletében, ami bevallom az elmúlt egy-másfél évben nem volt jellemző rám... sajnos! A kissé borongós, depressziós időszakomnak így utólag szemlélve, nagyrészt én magam is az okozója vagyok ellenben az is igaz, hogy elég rosszul alakult az utóbbi időszak. Munkahelyi és magánéleti gondokkal küszködtem és ami előtte 23 évig nem történt meg........ elkezdtem kételkedni mind magamban mind a képességeimben. Eleinte csak apróbb dolgokban, aztán ahogy kezdett elhúzódni az állás keresés időszaka, úgy hatalmasodott el rajtam a dolog. Ne értsétek félre, nem voltam nagyképű sosem de az egészséges önbizalmammal nem volt gond sosem, erre sikerült olyan szintre lehúznom saját magam ami már-már ijesztő lehetett a környezetemnek. A kezdeti hangulatingadozások után állandósultak a sötét negatív elemek, semmihez sem volt kedvem, nem tudtam lelkesedni a kedvenc hobbimért sem, a bringás és termi edzések is csak amolyan kötelező, "tudjuk le mihamarabb" jellegű programokká váltak. Úgy éreztem semmi értelme a további nyüglődésnek, nem gondoltam hogy bármi célom lehet még az életben. 

Aztán ahogy közeledett a nyári időszak, kicsit javult a dolog. Segített benne egy új munkahely is, igaz nem az "álom" meló volt, de legalább kezdtem elhinni hogy kelhetek még valahová. Egész jól alakult az egész, kezdett visszatérni az életkedvem is, ha nem is a régi önmagamat hoztam vissza, de sikerült egy állandó szintre tornáznom magamat. Az edzések is egyre jobban mentek újra elkezdtem élvezni minden bringán töltött percet. Az évszak elején aztán az egyik ismerősömmel kerültünk szorosabb barátságba. Sosem gondoltam volna hogy pont ő lesz az akivel ilyen nyíltan tudunk majd beszélgetni szinte mindenről. Főként hogy előtte évekig csak amolyan köszönő viszonyban voltunk, a beszélgetéseinket is főleg a kötelező "Mi újság veled?" témákban zajlottak. Nyáron aztán valami miatt úgy alakult, hogy relatíve sok időt töltöttünk együtt. Ezeknek minden percét élveztem, remélem nem mentem teljesen az agyára a sok hülyeségemmel :) 

Ebben az időben kezdett újra foglalkoztatni a tanulás, hiszen mindig fontosnak tartottam a személyes fejlődésemet, mind a munka mind a hobbik területén. Aztán jött az újabb pofon a felvételim nem úgy alakult ahogy szerettem volna, bár akkor nem vallottam be de jobban megviselt mint gondoltam volna. Szerencsémre mellettem voltak a szüleim és a barátaim is akik állandóan biztattak és próbáltak segíteni. Sokat köszönhetek nekik, mert nem lehet egyszerű egy ilyen makacs, időnként modortalan embert elviselni, de ők nem hagytak cserben! Mindenkinek ilyen barátokat kívánok ;) Időközben kezdtem újra meghasonulni magammal, megijedtem hogy visszacsúszok abba a gödörbe amiből nagy nehezen elkezdtem már kimászni... Úgy éreztem kezdenek elfogyni a kapaszkodók, hiába voltak mellettem többen is, hogy támogassanak, egyszerűen újra kezdett kicsúszni a talaj a lábam alól. Így telt el a téli időszak első része. Karácsony közeledtével kezdet tudatosulni bennem, hogy csak én tudok segíteni magamon. Muszáj volt összeszednem magam és elindulni felfelé. Nehéz volt rájönni, de a segítség mindig ott van az ember előtt, csak észre kell venni :)

Kissé elszaladtunk itt a történésekkel. Jó lesz hagyni  történeteket későbbre is  :)

Remélem nem untattalak kedves látogató! ;)

A Yeti 

Szóval tegnap ott hagytuk abba, hogy a segítség mindig a szemünk előtt van! Ez látjátok teljesen igaz, nincs mit szépíteni. Nekem elég volt megtalálnom két fontos dolgot, amiknek a hatására elkezdtem újra hinni és bízni magamban. Az egyik ami sokat segített az az volt, hogy újra elkezdtem élvezni a bringázást. Megint örömből tekertem, pusztán azért mert élvezem, nem pedig mert hetente 3-szor kötelező. A másik, ami sokatokat megmosolyogtat, az nem más mint a vallás... igen a vallás, jól olvassátok, magamat is meglepve azt vettem észre hogy ha az Úrhoz beszélek, valahogy minden könnyebb lesz. Most mondhatnátok, hogy ennyi erővel beszélhetnék akár egy cserepes virághoz is, de nincs igazatok. A kerékpározás miatt olyan 5-6 éve érdeklődök a természeti népek és a hitviláguk iránt. Mindig elképedve olvastam és figyeltem, hogy milyen alázatosak az isteneikkel szemben. Kissé irigyeltem őket, hogy mind a mai napig megtudták őrizni a sokszor egyszerű, ám máig tiszta vallásukat, mindemellett úgy gondoltam, hogy a mai világ emberének nincs szüksége ilyesmire, hiszen a tudományos világ, szinte mindenre talált már magyarázatot és a rohanó mindennapokon időnk se lenne olyan "feleslegesnek" ítélt dolgokra mint a vallás. Aztán megtörtént amit én sem képzeltem, bizony rájöttem, hogy igenis szükségem van egy lelki, vallási kapaszkodóra. Bár mind a mai napig nem tartom magam vallási fanatikusnak :) de törekszem rá, hogy napi kapcsolatom legyen Istennel. Nem kell extra, hipi-hupi dolgokra gondolni! Elég ha csak néhány gondolat erejéig lélekben vele vagy, aztán idővel eldöntheted, hogy neked elég ennyi vagy többre vágysz. Ez már magánjellegű dolog. Persze nem lehet ráhúzni ezt sablonként más emberekre, hiszen mind mások vagyunk. Ezer és ezer féle gondolkodás mód és világszemlélet, amiket nem lehet egy kaptafára venni. Nekem ez segített, lehet Neked más kell! De azaz egy biztos, hogy csak rajtatok múlik! Ha ti hisztek magatokban, akkor sikerülni fog, bármit is szeretnél elérni. Tenni kell érte, ez egyértelmű, hiszen magától semmi sem megy!! Ha padlón vagy, mint én voltam, akkor első körben fejben kell összeszedned magad és abba hagyni az önsajnálkozást, a sebek nyalogatását.Tudd, hogy mit akarsz elérni, és állj fel! Rajtad múlik, senki máson, ha te megpróbálod, akkor tudnak csak segíteni! Ha ezt elfogadjátok, akkor nem lesznek igazi akadályok előttetek!

No de, legyünk egy kicsit aktuálisak is, ha már itt blogolunk ,) 

A mai reggel nem is indulhatott volna jobban... fél 9-kor arra ébredtem, hogy veszettül rezeg a telefon a fejemtől 5 centire. Kissé riadtan tértem magamhoz és vettem tudomásul, hogy sikerült elaludnom! Hurrá! Sebaj, irány az edzőterem, azt a fél órát meg majd csak behozzuk valahogy... gondoltam én, de újfent kezd bebizonyosodni, hogy naivitásom határtalan, ugyanis sikerült otthon hagynom a cuccaim felét! Fantasztikus, öltözés vissza, ugrás a bringára és hajts haza. Otthon gyors újra pakolás és irány vissza. Majd 1 órát vesztegettem el a reggeli kapkodás miatt. Most már minden mindegy alapon tolunk egy kemény edzést, ha már úgyis szabin vagyok, nagyon ráérek. Az eleje jól ment, sőt meglepően jól bírtam igaz ami igaz, hogy ennyit még nem ittam edzés alatt, de hát ez van, nem gondoltam semmi rosszra. A záró futópados mutatvány viszont már sok volt és a szervezetem megadta magát, vércukorszint valahol a béka segge alatt lehetett! Megbosszulta magát a kihagyott reggeli. Ilyen az én formám. Szerencsére egy gyors fehérje turmix és 2 szelet müzli helyre tette a dolgokat. Hazaérés után kicsit leeresztettem, egy kis pihenés sosem árt..... újabb sms "Mikor jössz a kerekekért?"

Teljesen megfeledkeztem róla, hogy Tibi barátom mára készül el az új kerékszettel. Mivel idénre tervbe vettem néhány Magyar Maraton Kupa futamot, úgy gondoltam, hogy ideje lenne beszereznem egy pár új felnit, a két éve nyúzott szett mellé. Az új Rodi Blackjack Warm up felniket fekete DT Champion küllők kötik össze a BTS XC Elite agyakkal. Valami eszméletlen milyen jól festenek így együtt! Már csak a kedvenc ösvényeim lehetnének szárazabbak és jöhetne is a teszt, aztán a versenyig pihennek a friss gurcsik. Szóval, sms-es nyugtáz, újra nyeregben és már robogunk is a város másik felébe. Amikor megláttam őket, hát mit ne mondjak...... majdnem magamhoz nyúltam :):) Kezdődhetett a két kerék fel logisztikázása a hátizsákomra, ami a rutinos kezeknek hála szinte pillanatok alatt megvalósult. Tibi kérdésre, hogy nem-e iszunk valamit, egyszerűen nem tudtam nemet mondani, így már ketten indultunk paripáink nyergében egy arra alkalmas "töltőállomás" irányába. Kedvenc borozónk teraszán kényelmesen nyúltunk el a két pohár bor társaságában. Persze a bejutás nem volt egyszerű, hiszen a hátamon fityegő felnik kissé megnehezítették az ajtókon való átnavigálást (annak ellenére sem, hogy még mindig 26 colos kerekeken gurul a montim) Igen, a 196 centis magasságom és az aktuális trendek ellenére ragaszkodom még a 26 colhoz. A kerékmizériás kitérő után ott tartottunk, hogy a nagy délutáni borozgatás közben rájöttem, hogy a reggeli után bizony az ebéd is kimaradt. Ezt pótolandó rendeltünk is gyorsan két pizzát. Magam részéről maradtam a teljes kiőrlésű 4 sajtos sonkás változatnál, még Tibi egy "hústorony" pizza boldog tulajdonosa lett :)

5 óra felé, jól lakva, elpilledve és az élet nagy dolgait megbeszélve váltak el útjaink, és indult el mindkettőnk a maga célja felé. Hazaérve még belefért egy kis olvasás és zenehallgatás, erről jut eszembe az aktuális nagy kedvenc zenekarom a vancouveri Swollen Members. Érdekes, kissé befordulós és sötét alapok ellenére is elgondolkodtató szövegekkel nyomulnak a srácok. Egy kis ízelítő az 5. albumukról: 

Ezzel kívánok további szép estét, napot, ki mikor olvassa!